Információk Nagykállóról és környékéről, természetjárók és természetbarátok részére
Ajánlott képernyőfelbontás: 1024 x 768

 
TARTALOM:

HOME

AKTUÁLIS INFORMÁCIÓK

KEDVCSINÁLÓ KÉPEK

TÚRAAJÁNLATOK

HARANGODI ERDEI ISKOLA

FÓRUM - VENDÉGKÖNYV

Tudnivalók a turistajelzésekről

Turista Magazin

Magyar Turista

Erdélyi gyopár

Magyarországi erdészeti térkép

Régi katonai térképek

NAGYKÁLLÓ TURISTA TÉRKÉPE

Nagykállói időjárás jelentés

 

 

A NAGYKÁLLÓI FIGYELŐ elsősorban a Nagykálló környékén barangoló természetjárókat, természetbarátokat kívánja pontos, friss információkkal segíteni.

Az előzményekről.

A honlapot 2005 február 21-én így indítottam:

Honlap a Nagykállóra kíváncsiak, és az érte tenni akarók  figyelmének felkeltésére.

"Minden személynek joga van a vélemény és a kifejezés szabadságához, amely magában foglalja azt a jogot, hogy véleménye miatt ne szenvedjen zaklatást, és hogy határokra való tekintet nélkül kutathasson, átvihessen és terjeszthessen híreket és eszméket..."
Így szól az ENSZ által 1948-ban elfogadott Emberi jogok egyetemes nyilatkozata.

Kötődöm Nagykállóhoz. Itt születtem, s ez az a hely, amit sokszor boldogan elhagynék.  Azonban akaratom szerint majd mégis itt, a harangodi erdőben takarja  hamvaimat gyomlepel. Hiszem, hogy  karnyújtásnyi körben  felelősek vagyunk a világért. "Környezetünk és körülményeink helyes megismerése minden javulás és javítás legfontosabb alapja."  A honlapot az előző két mondat szellemében, a jobbítás óhajtásának szándékával szerkesztem.  Fogjunk össze mi nagykállóiak, a városért tenni akarók, civilek és civilszervezetek,  a szemünket és hírünket rontó problémák  felszámolására,  környezetünk szebbé tételére.

Három és fél év után úgy döntöttem: vége. Rájöttem feleslegesen elfecsérelt az idő, amit az oldal szerkesztésével töltök, semmi esélyem  arra, hogy a szemünket és hírünket rontó problémák  felszámolásában segédkezhetek.
Belátom, egy olyan honlap, mely elvárasaim szerint nem tudja küldetését betölteni, a kitűzött célját nem éri el, feleslegessé válik. Szomorú volt érzékelni, hogy a döntésre felruházott polgártársakat, (itt elsősorban városunk önkormányzati képviselőinkre gondolok) mennyire nem érdekli az egész!  De lehet, hogy bennem van a hiba, és én vonok le helytelen következtetést abból, hogy a honlapra felkerült dolgokra soha egy pozitív, vagy negatív észrevétel  nem érkezett egyetlen egy önkormányzati képviselőnktől se. Lehet nem interneteznek, vagy annyira súlytalannak találták a Nagykállói Figyelőt, hogy sajnálták a drága idejüket arra, hogy a benne megjelentekre reagáljanak. Köszönöm azoknak, akik olvasták, és segítettek! Így legalább volt néhány siker élményem is. Köszönöm azoknak is, akik az oldalakon közszemlére tett  kritikai észrevételeim, fényképeim miatt, ha mást nem is tettek, legalább kinyilvánították  a véleményüket, - rólam. Volt aki árnyaltan fogalmazott, és volt aki csak egyszerűen szarkeverőnek nevezett.
Ennyi volt. Meguntam, belefáradtam, ezért befejeztem. Az oldalak törlésre kerültek.
A fórum-vendégkönyv bejegyzései NOSZTALGIÁBÓL  megmaradnak, hogy emlékeztessenek arra, hogy a múlt megtörtént.

Nagykálló, 2008. augusztus 18.                           Bodnár György természetjáró-természetbarát

 

 




 

 

Nagykállói  időjárás.

---------------------------------------------------------------------------

Napkelte - napnyugta időpontja Nagykállóban, 2024-ben.

 

 



Közösségi közlekedés:   MENETREND
 

 

 


Ha levelet akar küldeni, szívesen várja az oldal szerkesztője.
    E-mail címem: okt3489@freemail.hu
 



Látogatottság számláló

 

 

 Impresszum

 Az oldal utoljára módosítva: 2024.04.11.